101b.

Sokan kongatják a vészharangot a költészet felett, pedig nagy szükség van a versre, a költészet varázsára napjainkban, hogy gyógyírt, útmutatást, erkölcsi eligazítást adjon számunkra ebben a zűrzavaros világban. Egy költeményt elmondani, előadni nem egyszerű de sok gyakorlással, odafigyeléssel és egy-két tapasztalt versmondó tanácsát megfogadva bárkinek sikerülhet. 

Összetett előadói feladat 

Ötvös Éva színművész és előadóművész úgy gondolja, hogy a versmondás egy nagyon összetett, sokrétű előadói feladat hiszen pár percben, egyedül állva a színpadon kell megfogni és elvarázsolni a közönséget. A színművész a következő praktikus tanácsokat adja, amit mindenképpen érdemes megfogadni akár egy kezdő versmondónak is. Az egyik legfontosabb dolog a vers értelmezése, ehhez azonban ki kell választanunk a megfelelő költeményt. Fontos szempont lehet, hogy olyan mondanivalójú verset válasszunk amit már az egyén átélt vagy át szeretne élni vagy éppen nem szeretné átélni de el tudja képzelni, hogy milyen lehet ha az mégis megtörténik. 

A vers előadásmódja semmiképpen ne legyen „leckefelmondás”, nem szabad sietni, mert ez olyan érzést kelt mintha túl akarna lenni a dolgon. A versmondás egy kemény munka, szellemi és fizikai értelemben egyaránt, dolgozik az agy, a tüdő, a hangszalagok, a szív. Levegővételnél nem mozoghat a váll, tehát kell hozzá egy jó állóképesség is. A költemény előadásánál újjáélesztjük amit a költő megírt, átélt ezért nekünk is át kell élnünk a költő gondolatait, mondanivalóját. Ehhez nagyon fontos hogy a közönség szemébe nézzünk. Úgy kell átadnunk a hallgatóságnak a művet, mintha a vers abban a pillanatban születne meg. 

Egy vers az egy hónap 

Balázs István versmondó vallja, hogy mindenki hoz valamit a kosarába, mindenkinek van valamilyen élettapasztalata. Legfontosabb dolog, hogy nem a saját gondolatainkat közöljük hanem a költőjét, ezért a szöveghűségre figyeljünk, az átköltés nem lehetséges. Közvetítenünk kell a szerzőnek a gondolatait, átereszteni magunkon így hozzátéve a mi adottságainkat, a saját lelkünket. 

Balázs István tapasztalata, hogy „egy vers, egy hónap” tehát ahhoz hogy egy verset a magunkénak tudhassunk az egy hónapig „gyűrni” kell. Ahhoz hogy egy versben megjelenjen az előadó személyisége, ahhoz erre az időre szükség van. 

Akár ajándékba is adhatjuk 

Az első és legfontosabb hogy őszintén, a szív mélyéből mondjunk verset – vallja Lovass Adél író, költő. A versmondást alapvetően két kategóriára lehet bontani az egyik a szavalat, a másik a versmondás. A szavalat patetikusabb, erőteljesebb hanghordozást, nagyobb gesztusokat igényel. A versmondás az élőbeszédhez közelítő, természetes stílusú előadás. Ha valakinek szeretnénk elmondani mondjuk egy költeményt akkor érdemes azt megtanulni, növeli az értékét, hogy időt és energiát fordítottunk rá. Megfelelő értelmezéssel és szövegmondással azonban úgy is elérhetjük a kellő hatást, ha felolvassuk a művet. Ilyenkor arra kell nagyon odafigyelni tanácsolja az költő, hogy ne felolvasás jellege legyen, hanem egy szívhez szóló előadás és az érzések átjöjjenek a szavakból. 

A szövegben a hibázás elkerülhető, ha valaki foglalkozik vele, sokszor elolvassa, pásztázza a szemével. Akár egy szép ajándék is lehet a vers a másik ember számára, hiszen egy megfelelő költő sajátunknak érzett művén keresztül jól kifejezhetjük a másik iránt érzett érzelmeinket, szeretetünket. Lovass Adél úgy gondolja, hogy azokat a legsikerültebb előadásai amikor a saját verseit mondja el, valószínűleg azért mert tudja, hogy mikor, milyen körülmények között születtek és így könnyebb belehelyezkedni abba az érzésvilágba amiből életre keltek a sorok. 

Természetesen az is nagyon jó érzés amikor más mondja el az általa írt költemény, hiszen sokszor új szempontok is bekerülhetnek az értelmezésbe. A vers ilyenkor nem az alkotóé már, kiengedi a kezéből hanem azé az emberé lesz, aki elolvassa és magáévá teszi és feldolgozza. 

Forrás: boon.hu