101b.

SZERETNÉ ÁTÖRÖKÍTENI A TUDÁSÁT A VÁRMEGYEI NYUGDÍJAS SZÖVETSÉG ÉLÉN

Horváth Szilárd / Hírek / 2024-03-19 05:45

Új vezetőséget választott március elején a város legnagyobb nyugdíjas ernyőszervezete, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei és Miskolc Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Szövetsége (BAZ-NYÉSZ). A tisztújító küldöttgyűlésről már hírt adtunk. A szövetség új elnöke Szegedi Judit Katalin lett, akivel motivációjáról, tapasztalatairól, terveiről beszélgettünk. 

- Fontos ismérv egy emberi társadalomról, hogy hogyan bánik az időseivel. A nyugdíjasokban rengeteg érték, tudás és energia rejlik. Tapasztalataikat fontos, hogy átadják a fiatalabb generációnak – nyilatkozta szerkesztőségünknek Szegedi Judit. – Magam is nyugdíjas vagyok 66 évesen, de még van mondanivalóm a következő nemzedéknek. Úgy gondolom, hogy a BAZ-NYÉSZ elnökeként a vezetőséggel hatékonyabban tudjuk átörökíteni a tudásunkat. A fiatalok messzire látnak, mi pedig mélyre, és ha ezt a kettőt összetesszük, akkor sikeresek lehetünk városi és megyei szinten egyaránt – hangsúlyozta. 

Jó kapcsolatrendszere van

Ezt követően elmondta, hogy négy éve elnöke a Dr. Hilscher Rezső Szociális Közalapítvány kuratóriumának. Az alapítvány fontos feladata az idősek támogatása, segítése és kulturális programok szervezése számukra. Így adódott az ötlet, hogy megrendezze a Szépkorúak Filmklubját a miskolci önkormányzat és a Salkaházi Sára Plusz Program támogatásával – számolt be. 

 Salkaházi program - mozi
Rendkívül népszerű a Szépkorúak Filmklubja. Juhász Ákos képgalériája
Kiemelte, hogy az egyre nagyobb, havonta 500-600 néző érdeklődésére számot tartó filmklub kapcsán vette fel a kapcsolatot Kerek Judittal, a miskolci Idősügyi Tanács titkárával. Rajta keresztül ismerkedett meg több nyugdíjasklub vezetőjével a BAZ-NYÉSZ-ben. A Miskolci Örömdal-kört és a Miskolci Dallamok Szárnyán Művészeti Klubot azonban már régebbről ismerte a Szépkorúak Házában adott műsoraik kapcsán. 

Megosztotta, hogy egészségügyi alapvégzettséggel korábban a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola igazgatóhelyettese volt és sokat vizsgáztatott más iskolákban is. Lukács-Pete Máriát, a BAZ-NYÉSZ korábbi elnökét még aktív pedagógus korából ismerte. Mária hívta el a vármegyei nyugdíjas szövetség rendezvényeire, amely annyira megfogta, hogy fölajánlotta a segítségét a szervezői munkában. Januárban a magyar kultúra napja kapcsán szervezett ünnepség után merült föl, hogy teljesen átvenné tőle a stafétát az elnöki székben.

Szegedi Judit a BAZ-NYÉSZ tisztújító küldöttgyűlésén.

- Most, hogy megválasztottak elnöknek, céljaim között szerepel tagszervezeteink létszámának növelése. Ennek érdekében azoknak a nyugdíjas közösségeknek és magányos időseknek a megkeresése, akik még nincsenek tagjaink között. Tervezem, hogy az önkormányzati képviselők segítségét is kérném abban, hogy ajánljanak nyugdíjasokat a körzetükből, akiket be lehetne vonni. A szépkorúak igényeikhez igazítva tudjuk majd folytatni érdekvédelmi munkánkat a már bejáratott, kedd-csütörtöki tanácsadásaink keretében a Park utca 3. szám alatti irodánkban – sorolta a BAZ-NYÉSZ elnöke.

Hozzátette, hogy szeretne színes kulturális és egyéb programokat – dalverseny, táncverseny, egészségnapok, sportnapok - is szervezni az idősek számára, amihez az anyagi fedezetet is meg kell teremteni. Példáként említette a batyus bált, ami iránt nagy igény mutatkozik. Ehhez többek között a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.-vel működne együtt. Kiemelte, hogy jó vármegyei kapcsolatai is segítségére lesznek, hiszen 2010-től 2019-ig a megyei közgyűlés tagjai volt. A magyar költészet napi vers- és prózamondó versenyüket például idén Encsen tartják majd meg – árulta el.



Forrás: minap.hu