Orbán Viktor hangsúlyozta, Magyarországnak soros elnökként nincs arra mandátuma, hogy az Európai Unió nevében tárgyaljon, "eszembe se jut". A kormányfő azt mondta: fel tudja viszont tárni a helyzetet, hogy melyik fél meddig tud elmenni, és ha ezt feltárta, akkor utána a 27 európai uniós tagállam vezetője döntést hozhat, azt követően pedig az arra feljogosítottak fognak majd tárgyalni. De ez még nagyon messze van, a békéhez vezető útnak csak az első lépéseit tudjuk megtenni - fogalmazott. Orbán Viktor elmondta: Európának a béke és az emberiesség, az emberséges gondolkodás, emberséges külpolitika iránytűjét kellene a kezében tartania és valószínűleg többet is tudna tenni azért, hogy a béke felé mozduljanak el a felek. A Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel történt keddi találkozójáról azt mondta, Magyarországnak tudnia kell a helyét és a súlyát: a nagy béketárgyalások ügyét a nagy országok fogják elintézni. Ma azonban nincs párbeszéd, márpedig anélkül nagyon nehéz elképzelni, hogyan fognak elmozdulni a béke irányába - tette hozzá. A miniszterelnök hangsúlyozta, egyetlen dolgot tesz, elmegy azokra a helyekre, ahol olyan háborús veszély van, aminek Európára és Magyarországra nézve is negatív következménye van, és tényeket tisztáz. Kifejtette, Volodimir Zelenszkijnek is három-négy kérdést tett fel, hogy meg lehessen érteni a szándékait: hol van a vörös vonal, ameddig ő a béke érdekében el tud menni. A kormányfő elmondta, ha ezt nem mérik fel, akkor nem tudnak közelebb menni a békéhez, mert "a béke magától nem jön el". "Béke akkor lesz, ha valaki azt megcsinálja, azért lépéseket kell tenni" - fogalmazott. Orbán Viktor szerint Magyarország "jó eszköz" tud lenni a békét akaró emberek kezében. Az álláspontok nagyon messze vannak most egymástól, de Magyarország elindíthatja a feleket egy hosszú úton, amelynek a vége tűzszünet és béketárgyalás lehet - fejtette ki. A kormányfő azt mondta, béketárgyalás vagy a tűzszünet ügyében Zelenszkij elnök nem volt boldog, mindenki attól fél ugyanis, hogy amikor tűzszünetet köt, azt a másik fogja kihasználni. Általában abból indulnak ki ilyenkor a háborúzó felek, hogy a tűzszünet a másiknak lesz jó, mert amíg ő nem lő, addig a másik átrendezi a csapatait, átcsoportosítja az erőit és ő hátrányba fog kerülni, ezért jobb inkább fenntartani a frontvonali feszültséget - tette hozzá. Orbán Viktor azt mondta, ezen akkor lehet túllépni, ha van valamilyen perspektíva a felek előtt, ha tudják, hogy néhány hét, hónap múlva béketárgyalások lesznek. Arra is kitért: mindenfajta felmérést lehet olvasni, miután Európa úgy döntött, hogy "bevonódik" Ukrajna oldalán a háborúba, ugyanakkor a háborúról való beszéd és felmérések is a háború részei, tehát manipuláltak vagy legalábbis nehezen tud hinni nekik. A miniszterelnök felidézte berlini, római és párizsi látogatását, amelyek a magyar uniós elnökség előkészítését célozták, majd a kijevi útját, amelyeken nemcsak politikusokkal, döntéshozókkal beszélt, hanem átlagemberekkel is. Kifejtette, hogy két dolgot lát: egyrészt van egy morális nyomás, az emberek úgy érzik, Európa a békéről szólt eddig. Ezért Európának, ha a szomszédságában kitör egy háború, aminek meg sem kellett volna történnie, akkor többet kellene tennie, hogy a háborús feszültség enyhüljön. Úgy érzik, hogy túlságosan sokat várunk Amerikára, ahelyett, hogy mi tennénk meg a mainál mindenképpen több lépést. A második érzés, amit tapasztalt mindenhol Európában, hogy aggódnak a háború európai gazdaságra gyakorolt hatása miatt. Hozzátette: megélhetési nehézségek vannak Nyugat-Európában is, mindenhol háborús infláció van. A béke morálisan is helyes lépés lenne - emelte ki, hangsúlyozva, hogy ezt ő maga így érzi mint magyar ember és ezt így gondolja a német, a francia és az orosz is. A franciaországi parlamenti választásról elmondta: nemcsak a frakciók számát vagy létszámát befolyásolja az Európai Parlamentben, hanem egész Európa jövőjét. Kifejtette: nem volt még példa arra, hogy Franciaországban nem európai, hanem hazai, nemzeti választáson a jobboldal - amelyet az elmúlt évtizedekben kordonnal elkülönítettek az összes többi francia párttól, amelyet szalonképtelenné tettek, kitagadtak az együttműködésre érdemes pártok világából - át tudja törni ezt a kordont és megnyerjen egy francia parlamenti választást. "Ráadásul, ha jól látom, nem is kicsit, hanem nagyon, ha az első fordulót jól értelmezzük" - fogalmazott Orbán Viktor. Értékelése szerint egy olyan jelentőségű esemény történik Franciaországban, egy olyan változás lesz, ami azonnal hatást gyakorol majd az egész kontinensre. Nemcsak Brüsszelre, hanem a magyar-francia kapcsolatokra is - fűzte hozzá Orbán Viktor. A kormányfő két esetet lát lehetségesnek: az egyik, hogy ez a jobboldali erő oly mértékben nyer, hogy kormányt is tud alakítani vagy nem nyer eléggé, és akkor zavaros helyzet következik, ami kihat az európai politikára is. Hangsúlyozta: Marine Le Pen pártja ma az egész Európai Parlament legnagyobb nemzeti pártcsoportja, nincs senki, aki náluk nagyobb lenne, ezért nem mindegy, hogy ők hogy döntenek majd a saját sorsukról. A miniszterelnök a Patrióták Európáért frakcióról elmondta: hétfőn lesz alakuló ülés, ahol összegyűlnek mindazok a pártok, amelyek a csatlakozásukat már eldöntötték, csak még nem jelentették be. Akkor lesz egy listánk, és akkor láthatják, hogy nem a levegőbe beszéltem - utalt korábbi kijelentésére, miszerint a harmadik, majd a második legnagyobb erő akarnak lenni az Európai Parlamentben.
Orbán Viktor: béke akkor lesz, ha valaki megcsinálja
Kiss Zoltán / Hírek / 2024-07-05 11:23