101b.

KÉTMILLIÓ FORINTOT ZSAROLT KI A POSTÁSTÓL

Papp Attila / Hírek / 2024-03-25 09:41

A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt a nő ellen zsarolás bűntette miatt – tájékoztatta szerkesztőségünket a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség.

A leírtak szerint a vádlott 2022 május hónaptól egészen december végéig a borsodi településen kézbesítőként dolgozó nőnek valótlanul azt állította, hogy hanyagul végzi a munkáját és a mulasztásai miatt nem kerültek részére kikézbesítésre egy hagyatéki eljárással kapcsolatos hivatalos iratok, többek között gépjármű-törzskönyv, így őt jelentős anyagi hátrány érte. Azt mondta a kézbesítőnek, hogy munkahelyén bepanaszolja, feljelenti és azzal is fenyegette, hogy megvereti. 

Az így megfélemlített sértettől készpénzt követelt, aki féltve a munkahelyét saját munkabéréből, örökségéből, illetőleg kölcsönökből esetenként több százezer forintot adott át a vádlottnak, aki a készpénz átvételének helyeként jellemzően a település temetőjét határozta meg.

A sértett összesen közel kétmillió forint készpénzt adott a vádlottnak, azonban az elszenvedett lelki gyötrelmektől rendkívül rossz pszichés állapotba került, megbetegedett, majd nem látván más kiutat feljelentést tett a rendőrségen.

Az ügyészség a büntetett előéletű vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. 

Forrás: minap.hu