101b.

FŐDÍJKÉNT OSZTÁLYKIRÁNDULÁST NYERT AZ ANDRÁSSY CSAPATA

Papp Attila / Hírek / 2024-03-21 10:04

Az ország egyik legkedveltebb téli teljesítménytúráját, a Tortúra 65-öt, idén decemberben rendezték meg 27. alkalommal a miskolci Bükk 900 Természetbarát Egyesület és az Egri Testedző Clubb közös szervezésében.

A kultikus esemény Miskolcról Egerbe tartó 65 kilométeres kihívását számtalan ultrafutó, teljesítménytúrázó és sportember választja az év méltó lezárásaként, számot vetve egész éves sportteljesítményével – írták a szervezők a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

A versenyzőknek nem csupán fizikálisan, de mentálisan is fel kell készülniük a távra. A résztvevők erőnlétükön kívül akaratukat és kitartásukat is próbára teszik, hiszen a szintidő 18 óra, és az útvonalon a több mint 2000 méteres szintkülönbséget is le kell küzdeniük.

A tájékoztatás szerint a legutóbbi Tortúra négy távján összesen 529 túrázó indult el, közülük a 299 legelszántabb azt tűzte ki célul, hogy Miskolcról Egerbe érkezzen. A leggyorsabb versenyző, Kozma Szabolcs mindössze 6 óra 23 perc alatt futotta le a 65 kilométeres távot, míg a legidősebb túrázó 73 évesen 16 óra 34 perc alatt ért célba Egerben. A legfiatalabb versenyzők a 12 km-es távon indultak el, közülük két 8 éves miskolci fiatalember is.  A hosszú távok között a 65 kilométeres versenyen egy 17 éves budapesti fiatalember, míg a 44 kilométeres távon két miskolci 16 éves középiskolás volt a legfiatalabb résztvevő, akik bőven a szintidőn belül teljesítettek. 

A szervezők legutóbb újra meghirdették az iskolák versenyét, hogy népszerűsítsék a mozgást és a téli teljesítménytúrázást a fiatal generáció körében. Az egy iskolából vagy sportegyesülettől érkező legnagyobb létszámú csoportot díjazták. Az idei fődíjat a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum 30 fős csapata nyerte el, jutalmuk egy kétnapos osztálykirándulás a Szentléleki Jurta táborba lett. A diákok motiválásában nagy szerepe volt a lelkes pedagógusoknak, dr. Juhász Zsuzsannának és Molnár Péternek, a Szakképzési Centrum Igazgatójának, akik maguk is aktív túrázók. Nagyon szoros versenyben a második helyezett a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum csapata lett, Deák Szabolcs igazgató vezetésével. Az iskola jutalma egy úgynevezett Via Ferrata - sziklamászó élménytúra lett.


Az iskolák versenyének ünnepélyes díjátadóját, március 20-án (szerdán) tartották meg a miskolci Barlangfürdőben, mely már második éve ad otthont a túra rajtjának a miskolci önkormányzat jóvoltából. A díjakat Németh Judit, a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője, Albert Tamás, a Bükk 900 Természetbarát Egyesület elnöke, és Katona Ferenc, a Szentléleki Turista park vezetője adta át.

A Tortúra 65 olyan kihívás, amelyre érdemes felkészülni! Legközelebb december 21-én, szombaton rendezik meg. A Tortúra nem csupán egy teljesítménytúra, hanem egy hatalmas közösségi élmény is, amelynek különleges hangulata és hagyománya évről évre vonzza a sportolókat és kalandvágyókat lehetőséget kínálva arra, hogy újra meg újra felülmúlják önmagukat.

Forrás: minap.hu