Az ország egyik legjelentősebb és legismertebb középkori világi épülete, a Szinva-patak völgye fölé magasodó sziklatömbön épült erősség, Diósgyőr vára évekkel ezelőtt, 2021-ben lépett az újjászületés útjára. Forráshiány akasztotta meg a tornyok statikai megerősítését, a probléma azonban elhárult így ismét munkagépek dolgozhatnak a beruházáson.A Modern Városok Program keretében újul meg a Nagy Lajos korabeli vár: a fejlesztés célja, hogy a vár és közvetlen környezete Közép-Európa meghatározó turisztikai központjává váljon. A beruházás generálkivitelezője az Épkar Zrt. és az FK-Raszter Zrt. konzorciuma – írja a magyarepitok.hu. Új épületet alakítanak ki A belső vár rekonstrukciója során mintegy 3900 négyzetméter alapterületű új épületet alakítanak ki. Az északnyugati szárnyban visszaépítik a lépcsőházi tornyot és az azt megkerülő rámpát is. A tornyok helyreállításával a legfelső szinteken fedett-nyitott kilátót kap majd a város. Sor kerül a külső vár felújítására is, amelyben a Királynék kertjét középkori kertészettechnikával, korabeli forrásokból kiválogatott fűszer- és gyógynövényekkel telepítik be; négy bástya párt is visszaépítenek, külső várteraszokat létesítenek, két szinten pedig végigsétálható várfalat alakítanak ki. Újult erővel halad a munka A külső és a belső várban is komoly előrelépésekről számolt be Kolozsvári Zoltán projektvezető, Stupeczky Attila főépítésvezető és Vári Zsolt építésvezető. 2023 novemberében rendelte meg a beruházó a tornyok és palotaszárnyak megerősítését, így újra felvonulhatott a konzorcium és elkezdte a megerősítési munkákat: a sérült, meglazult falszakaszok bontását, a falüregek ékelt befalazását, furatok készítését, az injektálást és impregnálást.
Miután injektálással megerősítették a falszakaszokat, a belső vár második emelete feletti födémszerkezet is elkészülhetett. Míg a nyugati oldalon az étteremnél beépítették a belső oldali nagy kőkereteket, a földszinten be is fejezték a gépészeti csövezést. Az ablakok nagyméretű kőkereteinek beépítéséhez ráadásul egyedi ácsszerkezetet is készítenie kellet a kivitelezőknek.
A külső várban is dolgoznak Emellett haladt a munka a külső várban is, ahol elkészültek a keleti oldali bástya falazási munkái, helyükre kerültek a teraszok kő vízköpői és megkezdődött a rondella tetőszerkezetének bontása is.
A szerkezet bontásakor előkerültek az eredeti faragott kőbordák, amelyek megtalálása régészeti szempontból is jelentős. Megépült továbbá az északi oldali terasz födéme a pillérekkel csakúgy, mint a külső konyha kéménye. Egy éven belül elkészülhet Nagy lendülettel folytatódik majd az építkezés a következő hónapokban. A külső vár teraszszintjén a vízszigetelési munkálatok, majd az esztrichbeton készül el hamarosan, a kazamata padlóját pedig a bazaltbeton burkolattal látják el.
Hamarosan megkapja kőburkolatát a keleti bástya és megkezdődik a nyugati bástya csillagboltozatának falazása; a külső konyhaépület pedig fa tetőszerkezet alá kerül. Csapadékvíz elleni szigeteléssel látják el a belső vár elkészült födémeit, majd a második szinti aljzatokon felépítik az új padlórétegrendet.
Rövidesen megkapják tetőszerkezetüket a palotaszárnyak cserepezéssel és bádogozással együtt, sőt, ősztől a nyílászárók beépítése is elkezdődhet. Ha pedig minden a tervek szerint alakul, 2025 tavaszán Diósgyőr vára 14. századi fénykorához hasonló pompában várhatja majd újból látogatóit. „A turisztikai ágazat zászlóshajója lesz” „Sok nyertese volt június 9-én a választásoknak, de az egyik legnagyobb nyertes kétségkívül maga a Diósgyőri vár volt – vélekedett kérdésünkre dr. Kiss János, a térség országgyűlési képviselője. - Véget ért ugyanis az a dicstelen korszak, amelyben a miskolci baloldal folyamatosan támadta a várat, és nemtelen politikai eszközzé silányította. A baloldaliak nem Miskolc turisztikai jövőjét és érdekeit keresték a fejlesztésben, hanem mondvacsinált okokkal igyekeztek negatív híreket gerjeszteni a vár körül, sőt közel egy évre az építkezést is leállították minden alap nélkül. Abban bíztak, hogy a várat így egy félresikerült kormányzati projektként tudják beállítani, és ez segít nekik megnyerni az országgyűlési, majd később az önkormányzati választást. De egyik tervük sem jött össze, és mivel a miskolci emberek a baloldalt június 9-én elküldték, az is kiderült, hogy a vár építésének útjába a baloldal újabb nehézséget már nem fog tudni gördíteni. A felújítás innentől fogva tehát akadálymentesen folyhat, a kormány a beruházást eddig is támogatta, és ezután is támogatni fogja. Jövőre befejezzük az építkezést, és úgy lesz, ahogy ígértük; olyan várunk lesz, ami méltó Diósgyőr történelmi hagyományaihoz, de egyben megállja a helyét, mint a miskolci turisztikai ágazat zászlóshajója is." A fénykor szellemében épül újjá Nagy Lajos, a magyarok egyik legnagyobb hatalmú királya, a „lovagkirály” 1364-ben itáliai és dél-francia mintára négysaroktornyos, gótikus várkastélyt építtetett az egykor itt állt földvár helyére, amelyhez nagy birtokrészt is csatolt. A négy hatalmas, bevehetetlennek látszó toronnyal, a tornyokat összekötő emeletes lakosztályokkal, valamint a korabeli Közép-Európa legnagyobb lovagtermével Diósgyőr vára az ország legszebb erődítménye volt. Buda, Visegrád és Zólyom mellett, királyi székhelyként Diósgyőr akkor nyert igazi jelentőséget, amikor Lajos a lengyel királyi trónt is elfoglalta. A vadban gazdag bükki erdők szélén fekvő várkastély évente több hónapon át Lajos király kedvenc tartózkodási helyeként szolgált. Luxemburgi Zsigmond király is többször megfordult Diósgyőrben; majd 1424-ben feleségének, Borbálának ajándékozta a várat, amely ettől kezdve a mindenkori királynék tulajdona lett. Albert király 1439-ben Erzsébetnek, Mátyás király 1476-ban Beatrixnak, II. Ulászló király 1502-ben Anna királynénak, II. Lajos király pedig 1522-ben feleségének, Máriának adományozta a birtokot. Fokozatosan vesztette el jelentőség az erőd a török időkben, ami a pusztulás mellett a középkori vár fennmaradását is jelentette. Gyenge őrséggel ellátott várként vészelte át a hódoltság időszakát, végül aztán 1678-ban egy császári katonai különítmény felégette. A rombolás ellenére az épület az 1700-as évek elején még lakható volt, de 1704-ben Rákóczi kurucai is kifosztották és felgyújtották. Ezt követően már nem állították azt helyre: egy 1755-ben készült leltár már arról számolt be, hogy a vár teljesen romos, a helyiségek eredeti rendeltetése felismerhető ugyan, de már nem használják őket. Felújításával tehát a középkori Magyar királyság szokatlan egységben fennmaradt emléke lesz újra látogatható.
Diósgyőri vár: Ekkorra lesz kész a felújítás
Kiss Zoltán / Hírek / 2024-07-04 13:51