101b.

Baloldali háttérembert ölelgetett Magyar Péter

Papp Attila / Hírek / 2024-04-10 11:19

Egy kisebb budai családi ház árát vihette el Magyar Péter múlt hétvégi rendezvénye, azt azonban továbbra sem tudni, ki fizethette a számlákat - hívja fel a figyelmet cikkében a Magyar Nemzet. A lap arról is beszámolt, hogy a tüntetésen feltűnt Láng Balázs, az MSZP 2019-es kampányának egyik kulcsembere, régi balliberális háttérember is, aki feltűnően jó kapcsolatot ápol Magyarral.




A Kossuth térre szervezett sokezres megmozdulás szervezési költségei bőven meghaladhatták a százmillió forintot - írja a Magyar Nemzet.


A lap információi és a korábbi hasonló események nyilvánosságra hozott kiadásai alapján megbecsülhető a ráfordítás. A legnagyobb tételt a színpad, a hangosítás és a kivetítők elhelyezése jelentette, az összeg hetvenmillió forint körül lehetett. A kerítések, a kordonok, a mobil illemhelyek és más alapvető rendezvényeszközök további húszmilliót kóstálhattak, a molinók, a zászlók, a táblák, a nyakbaakasztók és a kitűzők újabb tízmilliót vihettek el. A közösségi médiás megjelenések, tartalmak melletti rubrikában ötmillió forintot szerepelhetett, a biztosítás négymillióba, a közvetítés hatmillióba kerülhetett.


A nagyobb tételekhez megannyi kisebbnek nevezhető költség kapcsolódott. Ilyen volt például az interjúk készítésére is alkalmas VIP-helyiség, amely egymaga másfél millió forintba kerülhetett. Ennél csak kevéssel kellett kevesebbet áldozni a takarításra, szemétszállításra, de külön-külön félmillió forint körüli összeget tehetett ki a fellépők díja, az orvosi ellátás biztosítása, a közlekedési járatok módosítása, a grafikai tervezés és az önkéntesek ellátása. A háromszázezer forintos áramdíj ezek után aprópénznek tűnik. Mindent összeadva szinte fillérre pontosan 121 millió forintba kerülhetett Magyar Péter április 6-i rendezvénye a szervezőknek. S hogy ők pontosan kik, azt egyelőre nem lehet tudni – tulajdonképpen ez az egyik legnagyobb kérdés.


Az ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a kormánybuktatáson ügyködő Magyar Péter egymaga fizette volna ki a summát, de önkéntes felajánlásokból sem állhattak össze a múlt szombati százmilliós értékű, amatőrnek semmiképpen sem nevezhető körülmények. A dollárbaloldal kulcsemberét ölelgette a tüntetése után Magyar Péter A Blikk felvételén látható, hogy Magyar Péter Láng Balázst, az MSZP 2019-es kampányának egyik kulcsemberét, régi balliberális háttérembert ölelgette a tüntetésén a backstage-ben - írta meg a Magyar Nemzet.



Egyelőre nem tudni, pontosan milyen külföldiek segítették Magyarékat a szervezésben, az azonban biztos, hogy Láng Balázs, az MSZP régi kommunikációs guruja ott volt a backstage-ben. Azt pedig nem vágták ki a Blikk imázsvideójából, ahogyan Magyarral ölelgetik egymást. Láng régóta segíti a dollárbaloldalt. 2006–2008 között, hazánk súlyos eladósodása idején az Államadósság-kezelő Központ kommunikációs és PR-igazgatója, 2007-ben a Gyurcsány-kormány – soha meg nem épült – kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgatója volt. 2017–2018 között másfél éven keresztül a Hír TV szerkesztője (amely ekkor még Simicska érdekeltségébe tartozott). Itt együtt dolgozott Magyar testvérével, Magyar Mártonnal. 2018–2019-ben tíz hónapig az MSZP és a Párbeszéd szövetség stratégiai kommunikációért és kampányért felelős igazgatója. Ezt követően érdekes fordulatot vett a pályafutása. A kampány után kiköltözött Londonba és közel négy évig szabadúszó újságíróként és kommunikációs szakemberként dolgozott, de továbbra is részt vett kampányokban. Létrehozta az „Angliai Magyarok a 2022-es kormányváltásért” nevű Facebook-csoportot és egy saját weboldaluk is volt diasporaaid.co.uk néven. Tehát, a dollárbaloldal érdekében mozgósított külföldön.


Forrás: boon.hu