101b.

Áprilisban Miskolc lesz a kortárstánc központja

Horváth Szilárd / Hírek / 2024-03-27 13:03

A Miskolci Balett ismét neves koreográfusok, együttesek előadásait hívta meg a miskolci közönség és a látogatók számára. Minden előadás egy-egy érdekes szeletét mutatja meg a nemzetközi és hazai táncéletnek, trendeknek.

Kozma Attila, a Miskolci Balett és a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál művészeti vezetője idén is színes programot állított össze a miskolci tánckedvelő közönségnek. A hazai táncélet legkülönbözőbb képviselői mellett idén Olaszországból a Nuovo Balletto Di Toscana, azaz a Toszkán Balett érkezik Miskolcra.


– Régóta figyelem már ezt az együttest, nagyon izgalmasan és szépen fogalmazzák meg a táncművészetet, és úgy gondoltam, hogy a Bajadér című előadásuk – mely nagyon szép képi világgal és persze kiváló technikával dolgozik – tökéletesen passzol a Horizonthoz – mondja Kozma Attila. Horváth Renátó táncművész neve talán már senkinek sem idegen a táncéletben. Lassan öt éve, hogy épp egy miskolci táncpróbája alkalmával egy váratlan betegség következtében nyaktól lefelé egyik napról a másikra lebénult, azóta is kerekesszékhez van kötve. Az ifjú táncművész azonban nem adja fel a küzdelmet, orvosi kezelései mellett pedig a táncszínpadon, táncművészek segítségével meséli el történetét. – Renátó több előadásunkban is szerepelt: Casablanca, Álom luxuskivitelben, Üvöltő szelek. Épp az utóbbi egyik próbáján történt a sajnálatos eset, melynek következtében lebénult. Csoda, ahogyan Renátó véghezviszi és viseli ezt a sorsot emberként és művészként egyaránt. Rettentően tisztelem őt azért, hogy van bátorsága ahhoz, hogy elmesélje ezt a történetet a csapatán keresztül a Testbe zárt ima című előadásban. Fontos megjegyezni, hogy ők egy új társulat a hazai táncéletben és azt gondolom, érdemes lesz rájuk figyelni – hangsúlyozza a művészeti vezető.


Forrás: boon.hu