101b.

Újabb részletek derültek ki a brutális gyilkosságról

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-06-19 14:24

Elmondta, hogy a gyanúsításban foglalt tényállás szerint a terhelt június 11-én a délelőtti órákban egy miskolci áruház parkolójában a sértett férfit oly módon bántalmazta, hogy kalapáccsal többször fejen ütötte. Majd pedig beszállt a saját autójába. Ezzel a gépjárművel a korábbi bántalmazástól bódult állapotban lévő sértett férfit elütötte, úgy, hogy többször nekihajtott a sértettnek. A sértett az elütések következtében a saját gépjárműve és a terhelt gépjárműve közé szorult, súlyos sérüléseket szenvedett és a helyszínen elhalálozott.

- A nyomozásban feltárt adatok szerint eddig az állapítható meg, hogy a terhelt és a sértett már korábbról ismerték egymást. Ennek az ismeretségnek az volt az alapja, hogy a sértett a terhelt szülője tulajdonában lévő gépjárműjavító műhelybe hordta szervizeltetni az autóját. Közöttük jó viszony alakult ki, de ez később megromlott. Kifejezetten a bűncselekmény elkövetésének indítóokát ez idáig nem tártuk fel – osztotta meg Jogg Zsolt. Szemtanúk segítettek Tudatta, hogy a cselekmény elkövetésének során, illetőleg közvetlenül azt követően az elsődleges rendőri intézkedés alkalmával tettenérés történt a gyanúsított vonatkozásában. Ugyanis a helyszínen több szemtanú volt, akik észlelték a cselekménysort és rendőri intézkedést kértek. - A szemtanúk közül egy bevásárlását befejező házaspár, amikor kilépett az áruházból, szembesült a cselekménnyel. A házaspár női tagja fényképfelvételt készített a gyanúsítottról és ezt a nyomozóhatóság rendelkezésére bocsátotta a későbbiekben. A férfi pedig igyekezett megakadályozni a gyanúsított részéről a bántalmazást, valamint az elütést. Az autó ajtaját próbálta kinyitni és visszatartani a gyanúsítottat, ez azonban sikertelen volt – részletezte a főügyészség helyettes szóvivője. Hozzátette, hogy amikorra az értesítésre kiérkeztek a rendőrök, szembesültek a cselekmény következményeivel. Ők értesítették a mentőket és a terhelttel szemben kényszerítőeszközt, bilincset alkalmaztak és elfogták. Kényszergyógykezelést kap - A gyanúsított aktuális elmebeli állapotára való tekintettel a nyomozóhatóság előterjesztést tett az ügyészség felé az előzetes kényszer gyógykezelésének elrendelésére. Az ügyészség ezt indítványozta a bíróság felé, azon különös okokra figyelemmel, hogy megalapozottan feltehető a gyanúsított vonatkozásában a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá, hogy a még fel nem tárt, ki nem hallgatott tanúkat befolyásolná, valamint esetlegesen tárgyi bizonyítási eszközöket semmisítene meg, vagy titkolna el. Emellett újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésére is hajlamos lehet – magyarázta. Megosztotta, hogy a bíróság az ügyészi indítványt megalapozottnak találta és egy hónapra elrendelte előzetes kényszergyógykezelését. Ezt az Igazságügyi Elmegyógyító és Megfigyelő Intézetben foganatosítják, ahol az elmeszakértői megfigyelés és vizsgálat is lezajlik majd.