101b.

Semmi sem igaz Magyar Péter vádaskodásaiból: megszüntették a nyomozást

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-06-20 16:23

Az ügyben Magyar Péter mellett tanúként hallgatták ki többek között Varga Juditot, Rogán Antalt és Gulyás Gergely minisztert is, akik egybehangzóan azt állították: nincs tudomásuk arról, hogy korrupciós bűncselekmény kapcsán valakinek feljelentési kötelezettsége lett volna, amit elmulasztott – ismertette a főügyész.

Fürcht Pál tájékoztatása szerint nem volt olyan hivatalos személy, aki a Schadl–Völner ügyben indult büntetőeljárás elindulása előtt tudott volna korrupciós cselekményről. E tekintetben bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást – jelezte.

A főügyész a Schadl–Völner-ügy nyomozati irataiból való feltételezett kihúzások kapcsán hangsúlyozta: az ügyiratokat senki sem manipulálta, az ügyészség minden büntetőjogilag releváns adatot a jogszabályi előírásoknak megfelelően értékelt. A megállapított tények szerint a hangfelvételen Varga Judit pletykákat osztott meg férjével – magyarázta a főügyész, aki „képtelenségnek” illetve „szürreálisnak” nevezte, hogy az anyagból bármit is kihúztak.

Kijelentette továbbá: a beszélgetés olyan tárgyi tévedéseket tartalmaz, amelyek kizárják, hogy az információkat az ügyészségi adatokból, vagy ezen információkat az iratokat ténylegesen ismerő személytől szerezték.

Kitért arra is, hogy a nyomozás megindulásától kezdve folyamatosan több példánya volt a nyomozati iratnak mind az ügyészségen, mind ügyészségen kívüli szereplőknél – bíróságoknál, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, a védőknél, gyanúsítottaknál. Ez a tény lehetetlenné tette a kihúzást – hangsúlyozta, a nyomozó ügyészség szerint e tekintetben sem valósult meg bűncselekmény.

Kovács Katalin, a főügyészség sajtószóvivője közölte: az eljárás során 9 tanút hallgattak meg, szakértőket vontak be és összesen mintegy 17 ezer oldalnyi iratot vizsgáltak meg. Elmondta: a nyomozás során bizonyítékok hiányában nem volt tisztázható, hogy Völner Pál kapott-e információt az ellene folyó nyomozásról, emiatt a nyomozást a nyomozó ügyészség – ebben a tekintetben – bizonyítottság hiányában szüntette meg.


Leszögezte: kizárható, hogy az ügyészség vagy a főügyész figyelmeztette Völner Pált a büntetőeljárás megindulása előtt. A Schadl–Völner ügyben az ügyészség valamennyi bűncselekménygyanús esetben eljárt, a felelősöket bíróság elé állította, és gondoskodott további büntetőeljárások lefolytatásáról, a hangfelvétel valamennyi ezzel ellentétes állítása egyértelműen és bizonyítottan valótlan volt – mondta a szóvivő, aki jelezte azt is, hogy a határozattal szemben felülbírálati indítvány benyújtásának van helye.