101b.

Orbán: kell egy magyar nagystratégia!

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-07-27 14:08

A kormányfő kifejtette, az eddigi, általában 2010-ben elkezdett és 2030-ig szóló szakpolitikai akcióterveket végigvisszük és befejezzük, ez azonban ezt egy hosszabb távon, akár évszázadokon át fennmaradó világrendszerváltáskor már nem lesz elegendő.
    A magyar nagystratégia alapja a konnektivitás, amelyben nem engedjük magunkat bezárni a most kialakuló nyugati és keleti világgazdaság egyikébe sem, mindkettőben ott kell lennünk, emellett nem szállunk be a Kelet elleni háborúba, valamint a technikai és kereskedelmi blokkosodásba sem - hangoztatta Orbán Viktor.
    A miniszterelnök leszögezte, a stratégiában ugyanilyen fontos elv a gazdasági alapokon nyugvó szuverenitásvédelem is, ennek a gazdasági alapnak pedig a hazai nemzeti bajnokok, a versenyképes középvállalatok, a hazai piacra termelő cégek, illetve a kis- és közepes vállalkozások.
    Hozzátette, a most meglévő magyar nagystratégia még "nyers és sprőd", azaz nem emészthető és nem közérthető, kell még jó fél év, hogy ebbe az állapotba kerüljön.

Orbán Viktor a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján azt mondta, belátható időn belül az összes olyan támogatást, amely a magyar társadalom stabilitását és rugalmasságát szolgálja - például a családtámogatási rendszert - ki kell terjeszteni teljes egészében a magyarok lakta területekre az országhatáron kívülre is. A kormányfő szerint a magyar nagystratégiának nemzeti alapokon kell állnia. Minden magyarok lakta területet magában kell foglalnia, és a világon élő összes magyart magához kell kapcsolnia. A miniszterelnök úgy fogalmazott, az irány nem rossz. A magyar állam jelenleg évente átlagban 100 milliárd forintot fordított erre, miközben a Gyurcsány-kormány időszakában egy év alatt ez csupán 9 milliárd forint volt. Ez több mint tízszeres növekedést jelent - tette hozzá.

Hangsúlyozta: 500 éve Európa nyertese, Magyarország vesztese lett az előző világrendszer-váltásnak, mert miközben a kontinens nyugati része számára kinyílt egy új gazdasági tér, az iszlám hódítása hosszú időre háborús övezetté tette az országot, amely ezután - mivel nem tudta önmagát felszabadítani - kénytelen volt betagozódni egy német-Habsburg világba. Orbán Viktor úgy értékelt: az Amerikai Egyesült Államok fejleményei "nekünk kedvező módon alakulnak", de hozzátette, nem hiszi, hogy a tengerentúlon adnak nekünk az uniós tagságnál jobb gazdasági-politikai ajánlatot, ám ha mégis, akkor azt "meg kell fontolnunk".

A miniszterelnök előadásában arról beszélt: a következő időszakban olyan változás jön, amire 500 éve nem volt példa.

Az elmúlt 150 évben is nagy változások történtek velünk és körülöttünk, de ezekben a változásokban a világ meghatározó vezető hatalma mindig nyugaton volt. Ezzel szemben a mostani változás Ázsia irányából kiinduló folyamat. A következő hosszú-hosszú évtizedekben, de lehet, hogy évszázadokban Ázsia lesz a világ meghatározó központja - mondta. Orbán Viktor kitért arra: Donald Trump azon dolgozik, hogy erre a helyzetre megtalálja az amerikai választ. "Valójában - fogalmazott - Donald Trump kísérlete valószínűleg az USA utolsó lehetősége, hogy a világelsőséget megőrizze". Európának pedig két lehetősége van. Az első - ami felé most tart -, hogy skanzenné válik, az Egyesült Államok alá betagolódva, egy "alászakosított" szerepben marad az európai kontinens, aminek csodájára jár a világ, de amiben már nincsen "fejlődési dinamika". A második lehetőség - amit Emmanuel Macron francia elnök hirdet meg - a stratégiai autonómia: "magyarul, be kell neveznünk a világrendszerváltás versenyébe" - jelentette ki. Újra lehet teremteni Európa tőkevonzó képességét, lehet csinálni nagy infrastrukturális fejlesztéseket, különösen Közép-Európában, kell egy európai katonai szövetség erős európai hadiiparral, kutatással és innovációval, meg kell teremteni az európai energiaönellátást, ami atomenergia nélkül nem fog menni, és a háború után kell kötni egy új kiegyezést Oroszországgal - sorolta Orbán Viktor.

Hozzátette: Kínától megkaptuk a maximális ajánlatot; számukra Magyarország EU-tagsága érték, "szemben az amerikaiakkal, akik állandóan pedzegetik, hogy ki kellene nekünk onnan lépni". Kína ajánlata, hogy "vegyünk részt egymás modernizációjában", ha figyelnünk is kell a méretarány-különbségekre. Az Európai Unió nyugati része nem tér már vissza a nemzetállami formához - értékelt a miniszterelnök, hozzátéve, a közösségi keleti fele megvédheti a nemzetállami formát. Orbán Viktor kijelentette, az unió a most folyó háború elvesztette, az Egyesült Államok magára fogja hagyni, hozzátéve, Brüsszel nem lesz képes finanszírozni Ukrajna háborúját, működését, azaz "az Európai Uniónak meg kell fizetnie a háborús kaland árát", ami "magas lesz, és bennünket is kedvezőtlenül fog érinteni".