101b.

Minden engedélyt megkapott az Avas szálló újjáépítése

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-06-26 11:47

A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány tulajdonában álló projekttársaság, az Avas Talentum Ingatlanfejlesztő Kft. az Avas szálló műemléki rekonstrukcióját és új oktatási épületszárnnyal történő bővítésének beruházását végzi. A nagyszabású munka tervezése során szükségessé vált a hatályos településrendezési eszközök módosítása, ennek véleményezésére nyílt lehetőség a lakosság számára 2024. május 28-án a miskolci polgármesteri hivatalban. 

A 2024. június 25-én megtartott városi közgyűlésen a testület igent mondott a „Javaslat a Miskolc Megyei Jogú Város Településszerkezeti Tervének és Építési Szabályzatának módosítására” címet viselő előterjesztésre. Romos, paravánnal takarták el

Az Avas szállót (vagy régi nevén Korona szálló) nem kell bemutatni a miskolciaknak: a fiatalabbak inkább úgy ismerik, mint az a hatalmas főutcai épületet, ami olyannyira romos, hogy paravánnal borították le a homlokzatát. Az idősebbek a koruktól függően már többet tudnak róla: a szálloda korábbi épülete olyan régi volt, hogy már 1870-ben fel kellett újítani, majd miután lebontották, a helyén 1894-ben nyitották meg az újat.


Bő kilencven év múltán, 1987-ben lezárták, ki gondolta volna, hogy hosszú évekre, és egyre romosabbá válik majd. 1998-ban eladta a város a Multicasa Consulting nevű cégnek, 1999-re fel kellett volna újítaniuk, ám nem jártak sikerrel. Hosszú évek huzavonája Évekig húzódott az ügy, a hajdanvolt patinás szálló állapota tovább romlott. A cég 2008 környékén belekezdett a felújításba, ám az építkezést különböző okok miatt nem fejezte be. A felszámolást követően 2015-ben visszavásárolta a város, de forrás sosem volt a felújítására. Most úgy tűnik, megoldódhat a több évtizedes probléma, hiszen az épületet 2021-ben megvásárolta a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány (MCC), a cég hamarosan kezdi a felújítást. Oktatási és közcélok Az épület az oktatási intézményt szolgálja majd ki, de mint ahogy lapunknak Konyári György, az MCC miskolci képviselet-vezetője fogalmazott, kinyitják majd a miskolciak felé is, számtalan programot terveznek, valamint étteremnek, kávézónak, könyvesboltnak adhat majd otthont. A tervezés már javában folyik. Az érintett területet egyébként már korábban kiemelt fejlesztési területté nyilvánította az önkormányzat közgyűlése.