101b.

Megduplázódott a bölcsődei férőhelyek száma 2010 óta

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-07-11 11:33

A Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős államtitkára ünnepi köszöntőjében hozzátette: ma Magyarországon már háromszor több településen érhető el ez az ellátási forma, mint 14 éve.
    Kiemelte, hogy 2010-ben a kormány egyik legfontosabb elhatározása az volt, hogy olyan családbarát közeg jöjjön létre Magyarországon, ami lehetővé teszi, hogy minden vágyott gyermek megszülessen, a felnevelésük pedig ne okozzon anyagi nehézséget.
    Ennek nagyon fontos eleme a döntés szabadsága, a bölcsődei hálózatok megkönnyítik, hogy az édesanyák visszaállhassanak a munkába - tette hozzá.
    Sipos Jánosné (Fidesz-KDNP), a település polgármestere elmondta, hogy a községben 2021-ben adták át az első, nyolc férőhelyes minibölcsődét, és még be sem fejeződtek a munkálatok, amikor már döntöttek az újabb pályázat beadásáról.
    Egy használaton kívüli, 100 éves épületben alakították ki az új intézményt, a Babarózsa mini bölcsődét, esztétikus külső és belső terekkel, kiszolgáló helyiségekkel, bútorokkal, tálaló konyhával, játszóudvarral és parkolóval - mondta a polgármester.
    Közölte azt is, hogy ezzel jelenleg a 0-3 éves korosztály 20 százalékának tudnak férőhelyet biztosítani, és mint mondta, a faluban tavaly 24 gyermek született. A bölcsőde három fővel emeli a helybeli munkahelyek számát - tette hozzá.
    Szabó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: amikor bölcsődét avatunk, a jövőről teszünk hitet. Szólt arról, hogy Rózsaszentmárton mindent megtett, hogy befogadó település legyen a fiatalok családok, a gyermeket vállalók számára, és minél több gyerek szülessen is.
    A képviselő az intézkedések közé sorolta az óvoda és iskola, az utak vagy a közösségi terek felújítását.