101b.

Idén is töretlen népszerűségnek örvendtek a honvédelmi táborok

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-09-01 18:06

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Honvédelmi Minisztérium által küldött közlemény szerint elmondta, újdonság volt a tematikák között a drónpilóta-, az ejtőernyős, a kiber- és vegyivédelmi, az életmód-, valamint a Ludovika pályaorientációs tábor.
    A 12-25 év közötti fiatalok számára a legnépszerűbbek a vitorlás, a harcos és a hagyományőrző-lovas táborok voltak. A honvédelmi táborok szervezői nagy figyelmet fordítottak arra, hogy a gyerekek a közösség tagjaként, egymásra figyelve és egymást segítve csapatban gondolkodjanak.
    Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott: "az oktatók a társadalom számára fontos értékrendi elemeket erősítettek" azokban a diákokban, akik a 118 tábor egyikében vettek részt.
    Hozzátette: a táborlakók játékosan, tapasztalt katonáktól megtanulhatták a túlélés és álcázás technikáját, búvárkodhattak, ismerkedhettek az életmentéssel, a tereptannal, valamint a közelharccal is. Olyan értékes tudást szerezhettek, amelyet később, az élet bármely területén hasznosíthatnak - jegyezte meg.
    A honvédelmi táborok idén véget értek, azonban augusztus közepén elindultak a Honvéd Kadét Program II. és III. szintű partneriskoláinak mintegy 800 diákjának azok a táborok, amelyek még szeptember első hetéig tartanak. Ott a középiskolásokat pályaorientációs és közösségépítő programokkal várták a szervezők - olvasható a közleményben.