101b.

Három ember tűnt el kedden a Tiszában Tokajnál: mindhárom holttestet kiemelték a folyóból

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-07-02 17:09

Kedden délelőtt érkezett bejelentés a rendőrséghez, miszerint három személy eltűnt a Tisza folyóban Tokajnál – mondta a boon.hu-nak Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

Arra is rákérdezett portálunk, hogy ki vette észre az eltűnésüket. Azt válaszolta, hogy az egyik személy hozzátartozója jelezte feléjük. 

Azt is megtudtuk, hogy a rendőrség keresi a három eltűnt személyt. „A keresésben a borsodi rendőrök mellett a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatásai és a társszervek is részt vesznek” – mutatott rá. Azt még nem tudni pontosan, hogy mit csináltak a folyónál az eltűnt személyek, azt vélhetően egy későbbi vizsgálat tárhatja fel.  

15 óra körül egy 49 éves férfi holttestét megtalálták a rendőrök az eltűnés helyszínének közelében, kettő fiatalt még mindig keresnek a hatóságok. 

Nemsokkal 16.45 előtt kapta portálunk az információt, hogy a másik két eltűnt fiatal holttestét is kiemelték a vízből 16 óra után a rendőrség munkatársai. 

Azt is megtudtuk, hogy a hatóságok a rendkívüli haláleset körülményeit, általános közigazgatási eljárásban vizsgálják.