101b.

Engedély nélküli szobor Miskolcon

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-06-14 13:07

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a miskolci polgármesteri hivatalt és a Dr. Ámbédkar Iskola igazgatóját is.
Derdák Tibor, a Dr. Ámbédkar Iskola igazgatója elmondta, hogy a Dr. Ámbédkárt ábrázoló mellszobor az indiai kormány ajándéka volt közel tíz éve az iskolának:
- Az indiai nagykövetek intézték sorban egymás után: egyikük észrevette, hogy létezik az iskolánk, felvette velünk a kapcsolatot, részt vett a rendezvényeinken. A következőnek eszébe jutott, hogy ajándékoznának egy szobrot Dr. Ambédkárról, a harmadik nagykövet pedig átadta nekünk a szobrot.

Ezért állították engedély nélkül
- Valóban nincs hivatalos engedélyünk a szoborra, hiszen amikor írásban megkerestük Varga Andrea alpolgármestert, az volt az álláspont, hogy Miskolcnak nincs kötődése Dr. Ámbédkar személyéhez, ezért nem tudják elképzelni, hogy közterületen álljon a mellszobra – ismertette az igazgató a szobor állításának körülményeit. A boon.hu kérdésére elmondta, hogy a szobrot 2022. március 21-én, az antirasszista világnapon állították fel.

- Valóban közterület a Tátra utca, de az iskolánk bejárata, így elhelyeztük a szobrot. Amint az új városi közgyűlés megkezdi a munkáját, újra nekirugaszkodunk az engedélyeztetésnek – nyilatkozta Derdák Tibor.

India büszke azokra a cigány fiatalokra, akik itt tanulnak, és szeretnénk, ha Miskolc is büszke lenne rájuk
 – zárta a szavait az igazgató.

Orsós János, a Dr. Ámbédkar Iskola alapítója és fenntartója, a Dzsaj Bhím Közösség elnöke az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Miskolc lakóinak joga van eldönteniük, hogy kihez kötődnek.

Az iskola küldetésével kapcsolatban elmondta:

Iskolánk olyan észak-magyarországi közösségeket szolgál ki, ahol az érettségizettek aránya jelenleg 1 százalék alatt van. A sajókazai, laki, alsóvadászi, homrogdi cigánytelepeken több ezer ember él, akiket a középfokú közoktatás nem ér el. Hiszünk abban, hogy megfelelő pedagógiai munkával más hazai lakosságcsoportokhoz hasonlóan itt is érettségit és versenyképes szakmát lehet adni a diákok kezébe. Fiatalokat és felnőtteket együttesen tanítunk, mert ha egy családból többen is tanulnak, nagyobb az esély a sikerre. Iskolánk szegregált környezetben jön létre, mégis a társadalmi integráció útját járja. Magas szintű oktatási szolgáltatást hozunk létre abban a közegben, amely teljesen ellátatlan.