101b.

Csizi Péter: több mint 300 millió forinttal támogatja a kormány a fogyatékossággal élőket

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-07-31 13:21

A helyettes államtitkár kifejtette: a Foglalkoztatás 2024 pályázat azokat a rehabilitációs szolgáltatókat segíti egy éven át, akiknek az a célja, hogy a megváltozott munkaképességű munkavállalók a nyílt munkaerőpiacon tudjanak elhelyezkedni. A munkavállalókat és a munkáltatókat egyaránt kell edukálni, segíteni azért, hogy minél több ember gond nélkül tudjon dolgozni - hangsúlyozta.
    Szülősegítő pályázatuk célja azon civil és egyházi szervezetek támogatása anyagilag, akik súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülőket támogatnak. Jelezte, a tavalyi pályázaton több mint 1500 szülő részesülhetett támogatásban.
    A harmadik pályázat, amelyet több mint másfél évtizede közzétesznek, a segítőkutya-képzéssel foglalkozó szervezetek támogatását célozza - ismertette a helyettes államtitkár. Hozzátette: a közhiedelemmel ellentétben nemcsak vakvezető kutyák kiképzésére nyújtanak pályázati forrást, hanem mozgássérült segítő, rohamot jelző és terápiás kutyákat is képeznek ebből a támogatásból.
    Csizi Péter, a budaörsi Auchan áruházban tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a gondoskodásra szoruló emberek megsegítésének nem csupán intézményi keretek között kell megvalósulnia, sőt a kormányzat kiemelt célja, hogy a rászoruló embertársaink - legyenek értelmi fogyatékossággal élők vagy kerekesszékes emberek - minél tovább a saját otthonaikban, a saját környezetükben tudjanak élni.
    A legtöbb esetben rokonok, szülők azok, akik a legtöbb gondoskodást nyújtják, de ezt segíthetik négylábú barátaink is - mutatott rá, hozzátéve: sok esetben utóbbiaknak köszönhető, hogy valaki ne intézményi keretek között, hanem a lakásában élhesse a mindennapjait.
    Az is tévhit, ha azt gondoljuk, hogy csak fogyatékossággal élő, betegséggel küzdő embertársaink szorulnak segítségre az ép, egészséges emberektől. Ez nem igaz - hangsúlyozta a helyettes államtitkár, kiemelve: ép, egészséges emberek is kaphatnak segítséget fogyatékossággal élő embertársaiktól. Erre említette példaként a sajtótájékoztatónak és segítőkutya bemutatónak otthont adó hipermarketet, ahol enyhe értelmi fogyatékossággal élő vagy hallássérült alkalmazottak is segítséget nyújtanak a vásárlóknak.
    Mányik Richárd, a NEO Magyar Segítőkutya Közhasznú Egyesület elnöke elmondta: az egyesület a segítőkutyák kiképzése mellett szemléletformáló képzéseket is tart gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Arról kell beszélni, hogy egy segítőkutya mit tud nyújtani és nem arról, hogy mozgássérültként, kerekesszékesként valaki milyen segítségre szorul. A kutyák a fizikai segítség mellett lelki támaszt is tudnak adni - hangsúlyozta.    
    Az egyesületnek 25 önkéntese és 42 aktív segítővizsgával rendelkező kutyájuk van. Nemcsak mozgássérülteket, hanem hallássérülteket és személysegítő - az ételallergiát, cukorszintet jelző kutyákat - is képeznek - jelezte.
    Varga-Futó Ildikó, az Auchan Magyarország Kft. vállalati kommunikációs és CSR igazgatója elmondta: a cég több mint tíz éve foglalkoztat fogyatékossággal élő munkatársakat. Mára már több mint 300 ilyen dolgozójuk van és azt vallják, foglalkoztatásuk igazi "win-win" helyzetet teremt, együtt értékteremtő munkát tudnak a vállalat számára biztosítani. Kitért arra is, hogy az áruházaikat folyamatosan akadálymentesítik, felújítják, és minden áruházban kontakt tolmácsolás áll rendelkezésre a siket- és nagyothalló vásárlók és munkatársak számára.