101b.

A Hamász cáfolja, hogy felfüggesztette a tárgyalásokat

Kiss Zoltán / Hírek / 2024-07-14 13:20

A Hamász hivatalos közleményben alaptalannak nevezte és cáfolta azt a jelentést, amely szerint a Mohammed Deif elleni merénylet nyomán leállította volna a tárgyalásokat Izraellel.
    "Mindenki számára világossá vált, hogy Netanjahu és kormánya népünk elleni eszkalációjának egyik célja, hogy elzárja az utat a megállapodás felé, amely megállítja a népünk elleni agressziót" - közölte a szervezet.
    Előzőleg a Hamász egyik magas rangú tisztviselője bejelentette, hogy a szombaton célba vett Deif, a Hamász katonai szárnyának főparancsnoka "jól van" az ellene tegnap, Hán-Júnisz nyugati, külső részén elkövetett célzott likvidálási kísérlet után.
    A merényletkísérletben palesztin források szerint több tucat gázai vesztette életét, és a légicsapás megölte a Hamász helyi dandárjának parancsnokát, Rafa Szalamát.
    Ekkor a Hamász egyik tisztviselője közölte, hogy úgy döntöttek, hogy leállítják a túszok szabadon bocsátásáról és a háború befejezéséről szóló tárgyalásokat az "Izrael által elkövetett tömeggyilkosságok" és Izrael hozzáállása miatt. A bejelentés szerint Iszmail Haníje, a Hamász politikai irodájának Katarban élő vezetője közölte a közvetítő országok képviselőivel, hogy a tárgyalások felfüggesztése mellett döntöttek, mert "Izrael komolytalan, időt húz és akadályokat állít".
    Szombat este ismét tömegek követelték Izrael utcáin az október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt izraeli túszok kiszabadítását, vizsgálóbizottság felállítását, és előrehozott választásokat.
    Jeruzsálemben a miniszterelnöki hivatalnál tömegtüntetésen tiltakoztak a túszok családtagjai és támogatóik, miután négy napon át a rendkívüli hőségben Tel-Avivból Jeruzsálembe meneteltek, hogy a túszalku aláírását követeljék.